Rendőrségi akció: trükkös unokázós csalókat fogtak el a Kertvárosban

Oszd meg másokkal!

Desktop
(forrás: police.hu)

Unokázós csalókat fogtak a rendőrök: a három férfi közel 1,5 millió forintot csalt ki egy idős asszonytól - írja a police.hu.

Egy XVI. kerületi idős asszonyt június 4-én délután felhívott egy csaló, majd magát rokonának kiadva közölte, hogy balesetet okozott, és a másik fél autójában jelentős kár keletkezett. Elmondta, hogy amennyiben a kár egy részét nem téríti meg, akkor a helyszínen lévő rendőrök elveszik a jogosítványát.

A pénzért két férfi ment az 54 éves O. György megbízásából. Az idős asszony egy borítékban közel 1,5 millió forintot adott át az egyik férfinak, akit a Budapesti Rendőr-főkapitányság unokázós nyomozócsoportja a helyszínen elfogott. A férfi társa, a 45 éves M. Attila eközben egy autóban várakozott, majd megpróbált elmenekülni a rendőrök elől, de a helyszín közelében megállították, és őt is elfogták. A nyomozók a 44 éves férfinál hiánytalanul megtalálták az átadott pénzt, és a bűncselekmény elkövetésénél használt Suzuki autóval együtt lefoglalták.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság nyomozói O. Györgyöt június 5-én 1 óra 4 perckor egy zuglói lakásban fogták el. A rendőrök a három elkövető lakásaikban tartott kutatáskor több mobiltelefont, SIM-kártyát és zálogjegyet találtak.

A lefoglalt pénzt visszakapta az asszony.

A tartalom a hirdetés után folytatódik
Desktop, Mobil
Mobil
Mit szólsz hozzá?

Hirdess nálunk!

Szeretnéd, ha a kerület lakói tudnának szolgáltatásaidról, termékeidről, boltodról, vendéglátó-helyedről? Hirdess nálunk! Meglásd, egyáltalán nem drága – és megéri. A részletekért kattints ide!

Legyél a szerzőnk!

Rendszeresen írnál a környéked eseményeiről, boltjairól, kocsmáiról, kulturális programjairól, utcáiról és játszótereiről? Ne habozz, vedd föl velünk a kapcsolatot!

Partnerek