A megvalósult álom

Oszd meg másokkal!

Desktop

Dr. Persányi Miklós azon kevesek, közé tartozik, akiknek sikerült gyermekkori álmukat megvalósítani.           Húsz éve Angliában feladta állását, hazajött és pályázott a Fővárosi Növény és Állatkert igazgatói posztjára. A mai napig az Állatkert főigazgatója. Kis „kitérőként” 2003 májusától négy évig környezetvédelmi és vízügyi miniszter is volt. Tíz évvel ezelőtt, 2003-ban lett a kerület díszpolgára.

- A miniszter vagy a főigazgató Persányi Miklós szerethető jobban, melyik élete könnyebb?

- Szerintem mindegyik szerethető! Ez is, az is sok munka, de az Állatkert főigazgatójának lenni valamivel könnyebb. Az elvégzett munka eredménye azonnal látszik.

A kormányzás mindig nagyon nehéz. Támadások érik akkor is, amikor jól végzik. A nagy fizikai és szellemi megterhelést sem egyszerű viselni, de sokkal nehezebb az érzelmi terheket, mert sok olyan konfliktussal kell szembenézni, amit egy civil elkerülhet. Magam is sokszor ütköztem: például a Zengői radarállomás, az alpokaljai lignitbánya, vagy a verespataki aranybánya ellenében.

- Nem hiányzott az Állatkert minisztersége alatt?

- Nem, mert sűrűn visszajártam. Követtem, hogy mi történik, és a törvényes kereteken belül segíteni is tudtam a magyar állatkerteket.

- 2000-ben Műemlékvédelemért díjat kapott, az Elefántház felújítását Európa Nostra díjjal ismerték el.  Áldás vagy átok a műemlékvédelem?

- Kinek mi – nekem öröm. Az Állatkert történetében volt olyan időszak, amikor szabadulni akartak a régi épületektől. Pedig Zrumeczky Dezső, Kós Károly és más remek építészek évszázados alkotásai nemzetünk nagy értékei. Tőlük különlegesen szép a mi állatkertünk. Ezért a kéttucatnyi műemlékhez kell az állatgyűjteményt alakítanunk, és nem fordítva.

- Mit jelentettek az uniós előírások az állatkert életében?

- Az Uniónak csak irányelvei vannak az állatkertekre, például az, hogy az állatok jólétét biztosítani kell. Azt meg a tagország saját jogszabályai írták elő, hogy mekkora helyet kell egy-egy állatnak kapnia. Az állatokat nem szabad „összezsúfolni”, megfelelő élettérre van szükségük. Mondtunk le már nagy testű állatokról, mert pici helyen nem tarthatók. Vegyes kifutókkal lehet viszont csökkenteni a helyhiányt.

- Megoldja a helyhiányt a Vidámpark területe? Mi kap helyet ott?

- Az Állatkert bővítésének a látogatókkal és állatbarátokkal együtt örülök én is. A leglátványosabb itt a Pannon Ősvadon csarnok lesz majd, ahol egy sok emelet magas üvegkupola alatt földön, vízen és levegőben is zajlik majd az élet. Mellette a Mesevár lesz Európa egyik legérdekesebb gyermeklétesítménye. Megnyugtatok mindenkit, a Vidámpark műemlék játékait, például a zenélő Körhintát megőrizzük.

- Mit jelent Önnek a díszpolgárság és Mátyásföld?

A díszpolgárság a megbecsülést. Mátyásföld a családi fészket, meg az Erzsébetligeti sport komplexumot, amelynek létrejöttéhez egy kicsit én is segíthettem.

Dr. Persányi Miklós az ENSZ Klímaváltozási Keretegyezmény elnöke volt 2004-ben, minisztersége alatt vezették be hazánkban az üvegház-gázok hazai kereskedelmét, a GMO moratóriumot, szigorították a környezetkárosítók és az állatkínzók büntetését, megalakították a zöld hatóságokat és a Zöld Óvodák és Iskolák hálózatát. A Balaton ügyeire először alkottak átfogó kormányzati programot, az ország 21%-án jelölték ki a természeti értékkel bíró Natura 2000 területeket, kármentesítették a veszélyes anyagokkal szennyezett legnagyobb gócokat. Korszerűsítették a budapesti Hulladékhasznosító Művet, elindították a Központi Szennyvíztisztító építését, felgyorsították a vidéki szennyvíz és hulladékkezelési fejlesztéseket, megoldották az elektrohulladékok, gépkocsironcsok, elemek, gyógyszerek visszavételét, elterjedt az országban a szelektív hulladékgyűjtés.

2002-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét.

(sztorma)

A tartalom a hirdetés után folytatódik
Desktop, Mobil
Mobil
Mit szólsz hozzá?