Konrád Ferenc nevét kapta a rákosszentmihályi uszoda

Oszd meg másokkal!

Desktop
(forrás: Máthé Zoltán - MTI)

Konrád Ferenc olimpiai, világ- és Európa-bajnok vízilabdázó nevét vette fel a rákosszentmihályi uszoda.

A hétvégi névadó ünnepségen elhangzott, hogy a 70. születésnapját követően néhány nappal, 2015. áprilisában elhunyt klasszis 2001-től lakott Rákosszentmihályon, ahol elsősorban az utánpótlássportot segítette.

A névadást a Varjú Vilmos Olimpiai Baráti Kör, valamint a XVI. kerületi Szent-Györgyi Albert Általános Iskola kezdeményezte.

A vízilabdázók nevében szóló egykori csapattárs, Bodnár András Konrád Ferenc pályafutásából kiemelte az 1965-ös Universiade-sikert, amikor a kiváló játékos két testvérével, Jánossal és Sándorral együtt állhatott a dobogó tetejére. Konrád Ferenc mindig kiváló sportoló és tanuló volt, aki hajnalban kelt, hogy letudja a kötelező úszópenzumot, majd következett az egyetem, ahol ugyancsak helyt állt.

“Nagyon szeretném, ha a jövő úszó-vízilabdázó generációja, akik itt tanulnak, ugyanúgy használják majd a nevét, mint a Csaszit például. Mondják majd azt, megyünk a Konrádba."

Az ünnepség végén leleplezték Dorogi Ferenc szobrászművész alkotását, amely az uszoda előterében állít emléket a 178-szoros válogatott vízilabdázónak, aki a BVSC-ben kezdte pályafutását, majd az orvosi egyetem együttesében szerepelt. Sportpályafutása mellett 1971-ben a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen fogorvosi oklevelet szerzett. Később az intézmény adjunktusa lett.

A tartalom a hirdetés után folytatódik
Desktop, Mobil
Mobil
Mit szólsz hozzá?
Hirdetés
Desktop

Hirdess nálunk!

Szeretnéd, ha a kerület lakói tudnának szolgáltatásaidról, termékeidről, boltodról, vendéglátó-helyedről? Hirdess nálunk! Meglásd, egyáltalán nem drága – és megéri. A részletekért kattints ide!

Legyél a szerzőnk!

Rendszeresen írnál a környéked eseményeiről, boltjairól, kocsmáiról, kulturális programjairól, utcáiról és játszótereiről? Ne habozz, vedd föl velünk a kapcsolatot!

Hol-mi toplista

Helyi közösségek a Facebookon

Partnerek